Itt...

Jajjj, de rettenetesen elhavazódtam. Szerencsére nem szó szerint, mert nagyon szép időnk van, kint vagyunk amennyit csak bírunk. NAde, akkor fogalajuk össze a fiúkat.

Elsőszülött Bendegúzom.

Nem könnyű eset. Nagyon nem. Csökönyös, makacs, szófogadatlan, 90szer mondok el valamit és ugyanúgy csinálja tovább. Ilyenkor bünti. Persze jön a befejeztem meg a bocsánat meg a társai, dehát ekkor már késő bizony... Szépen beszél, teljesen behozta a "lemaradást". Állandóan hablatyol. Be nem áll a szája. Imádja a telefont számítógépet. És ami a legviccesebb, olyan szinten ért is a telefonokhoz, hogy egy számára teljesen idegen telefonon is simán eligazodik. Elsőre. Borzalmas. :) Sok mindent le tud írni és sok mindent el tud olvasni. Persze nem Ő ír, hanem betűkből kirakja (játékbetűk) vagy billentyűzeten leírja. Amúgy az összes betűt ismeri, de persze összeolvasni még nem tudja. Inkább felismeri a szavakat. Rettenetesen nagy kópé és imádja az öccsét belevinni a rosszba, aki pedig elsőre vevő is a dologra.Nappalra teljesen szobatiszta, bár a kakival vannak még néha gondjaink, ezzel nem nagyon tudom, hogy mit kezdjek... Jó lenne, ha mostmár nem lennének balesetek...

Ákosom... Na Ő az igazi nehéz eset. Bendénél százszor makacsabb, csökönyösebb és szófogadatlanabb. Mindamellett hihetetlenül okos is. Már egy ideje kezd beszélni, most már egész szép szókincsünk van, szépen használja is őket. Szeret dumálni. :) Mindenben utánozza a bátyját. Amit a Bende csinál, csinálja Ő is. Ha rossz, ha jó. Ezzel persze sokszor rendesen ki tudnak idegelni. pl. ma délutáni alvásnál. Egyik sem akart elaludni, én már kitéptem az összes szál hajamat, mire mindkettő kidőlt. Ja igen, merthogy Bende hála a jó Égnek visszaszokott a délutáni alvásra. Nagyon nagyon szükség volt erre. Valamilyen szinten Ő akarta, aztán jött egy kis hullámvölgy, amikor kisebb viták mentek, hogy kell aludni. Tudja, szerencsére legtöbbször kidől. Mondjuk át is álltak a korai kelésre és van hogy 6kor már ébren vannak, de az átlag a fél 7-fél 8 közé esik. Nem bánom, mert így én is időben készen vagyok a dolgaimmal és még marad is idő délelőtt erre arra, és így alszanak is délután. Hát be kell vallanom, Ákos még mindig velem alszik el, amit egyenlőre nem tudok elhagyni, mert konkrétan üvölt, ha nem vagyok ott. Vagyis nem feltétlenül én kellek Neki, hanem valaki. Apjával ugyanúgy elalszik. :) Imádja a cicákat, ellenben a cicák nem élvezik, amikor Ákos megpillantja Őket, kikerekedik a szeme és kiabálja, hogy TITAAAAA és rohan feléjük. :D Szeret puszikat osztogatni. :) Szerencsére jó evő, imádja a gyümölcsöket. Már evett epret is, mivel nem csapta ki, engedem, hogy egye, senki sincs allergiás a családban. Van saját eprünk, úgyhogy ez tutibiztosab vegyszermentes. :D Olyan mértékben tömi magába, hogy a kezemet is szorítja közben, hogy el nem húzzam a szájától az epret. :D Amúgy szépen eszik kanállal egyedül. Bende elég rossz evő. Amit szeret az jöhet bármilyen mennyiségben, de amit már kevésbé, azt félretolja és inkább nem eszik semmit. Nem tudom így mi lesz az ovival. Apropó, szeptembertől megy, mert felvették!!!!!!!!!! Kíváncsi vagyok, mit fog hozzászólni, a nyílt napon nagyon meg volt szeppenve, de mondjuk akkor elég sokan voltak... Ha minden jól megy, abba a csoportba megy, ahova 2 szomszédunk is jár, az egyikükkel szoktak is együtt játszani. 

Nálunk itthon volt egy kisebb felújítás, vagyis elég nagyra sikerült, mert a villanyvezetékeket cserélték ki. Ami persze jó sok véséssel járt. Mivel szeretnénk minél költségkímélőbben befejezni (merthogy a villanymunka bizony rohadt sok lett) mi magunk festünk. A nappali már készen van (én festettem). Most jön a konyha, előszoba. Neki kéne kezdeni, csak elfogyott a lelki erő... Utána gyerekszoba. Végül egyszer majd a folyosó is sorra kerül. Szépen apránként, mert az a 2 hét, amíg konkrétan mindenhol kosz, por, egymás hegyén hátán bútorok, kupi stb volt 2 gyerekkel, na azt ellenségemnek sem kívánom.  BORZALMAS VOLT!!!

A kert szép, bár egy alapos gazolás ráférne, lehet holnap jön el a napja, mert nem kell főznöm. :) Van eprünk, lassan érik a málna (iszonyú sok lesz) és a meggy. A paradicsompalántáink dugig vannak zöldparadicsommal, szerintem paradicsomot paradicsommal fogunk enni, ha az mind egyszerre érik be. Nő a zeller, a padlizsán, a cukkini, a tökök, hagymák, paprikák... :D A körték is szépen növögetnek. Imádom a nyarat. Sajnos a barackfától búcsúznunk kell, beteg. Televan gyümölccsel, de nem érik be. Zöld mind és kőkemény. Tavaly ugyanez volt, de adtam neki még egy esélyt, de menthetetlen. :( Pedig emlékszem volt, hogy sütni akartam, kitaláltam, hogy sütök egy barackos piskótát, kimentem, szedtem pár szemet és már sütöttem is. Majd lesz a helyén valami más fa. Lehet megint barack... Vagy cseresznye.

Novembertől még nem nagyon tudom, hogyan tovább... Mivel a céget, ahol dolgoztam felszámolták, oda nem tudok visszamenni. Vagy nulláról kezdek el munkát keresni (irodait, pedig nagyon utálom), vagy szabadúszóként fodrászként (nagyon rizikós 2 gyerek mellett, hitellel a nyakunkon), vagy 1-2 helyen van alkalmazott fodrász, de kicsit tartok tőle... Gyanítom rohadt sok munka (12 óra) sz.rért... De majd kiderül... Tudom bután hangzik, de még nem tudok keresgélni, mert novemberig senki nem fog helyet fenntartani nekem... Mostmeg 2 gyerek mellett esélytelen minden. Pedig jól jönne, nem mondom...

Na most befejezem, aztán holnapra összeszedem, ha volt még valami... álmos vagyok...

Ja, orvost váltottunk. Nagyon nem voltam megelégedve a régivel. Eleve legyintett mindig mindenre, ami idegesített, de amikor Bende 2 napig 39 fokos lázas volt (hétvége, mármajdnem vittem a Heim Pálba). Hétfőn úgy ébredt, hogy láz sehol, mint amit elvágtak. Persze elmentünk a dokinénihez. Namármost. 2 napos 39 fokos láz után a TÜDEJÉT SEM HALLGATTA MEG. Belenézett a torkába aztán ennyi. Hát azért aki ismer, tudja, hogy egyáltalán nem vagyok egy paramami, sosem rohanok a dokihoz mindennel, de nem ennyit vártam volna el... Így most másik dokinénink van. Ő küldte be Ákost anno a pöttyeivel a Heim Pálba. Nagyon aranyos, kedves és ami a legfontosabb alapos!!!!!!!!!!! Azért remélm nem nagyon fogok összefutni a régivel, még én is hozzá jártam anno... :S Na holnap folyt. köv.

Megint meglátogattuk a jó öreg Heim Pált...

Ákosom márc. 7-én kaptam meg a 15 hós (azaz MMR) oltást. Nagyon nem vagyok kibékülve ezzel az oltással. Eleve a Rubeola és a Mumpsz nem egy halálos betegség anno sokan átestek rajta... Ezzel az erővel bárányhimlő ellen is lehetne oltani (kötelezőként). Na mindegy, nem én választok, mert ha ellenkezek még a végén elveszik a gyereket... Beoltották. Rá 9 napra persze, hogy belázasodott Ákos. Ami nálunk ugye azt jelenti, hogy azonnal vizelet a laborba (vesemedence gyulladás + vesetágulat miatt), utána doki. A napom azzal telt, reggel gyógyszerátr zacskóért, haza, pisi, ebéd, Ákos alvás, utána rohanás beutalóért, hogy 3ig odaérjek a laborba, csak addig veszik át a sűrgősöket is, futás laborba, vizelet leadás, haza, Ákos éberd, rohanás SZTK-ba, eredményt átvenni, utána dokihoz. Még leírva is sok... Na dokinéni azt mondta, ha visszatér a láz, menjünk vissza, egyenlőre nem lát semmit, fölöslegesnek tartja az antibiot. Másnap (péntek) egész nap láztalan volt Ákos, max hőemelkedése volt. Este megint bealudt az ölemben, azt hittem csak azért mert keveset aludt napközben, de hama kiderült, hogy nem, megint 38 fokos láza volt. Kúp. Alvás. Pár óra múlva megmértem Neki (hónaljban mérek, nem popsiban), 36,3 volt. Egész éjjel tartotta is, semmi nem volt, jól aludt... Reggel is láztalan (és azóta is). De mivel ugye mondta a doinéni, hogy ha visszajön a láz menjünk vissza, felhívtam a rendelőt, hogy van ma rendelés. Délelőtt egy helyettes dokinéni volt, elmentünk, megvizsgálta Ákost, (ja azt ki is hagytam, hogy az egész gyerek full pöttyös...) és nem tetszett Neki, hogy a karja véraláfutásos pöttyös vagy hogy mondta, úgy néz ki, mintha tűkkel összeszúrkálták volna. Mondta, hogy mivel ez több minden is lehet (vértrombocita vmi meg véralvadási akármi, nem értek hozzá, mukkot nem értettem... most fogok utánanézni...), menjünk be a Heim Pálba, mutassuk meg, illetve kére egy vérvétel, mert az kimutatja. Mondanom sem kell már remegett kezem lábam... Nem fog el túl sok jó érzés a kórházzal kapcsoltban. Na mindegy, mentünk, hamar be is hívtak, dokibácsi megvizsgálta, vértvettek, 1-1,5 óra volt, míg eredménye lett, behívtak. Mondta a dokibácsi, hogy a vérvétel eredménye jó, nem mutat semmi eelváltozást, de lehet, hogy kialakulóban van, így figyeljük, ha terjed, akkor menjünk vissza. Direktben rákérdeztem, mert érdekelt és idegesített, hogy LEHET AZ MMR OLTÁSTÓL??? Válasz egyértelmű: ÁÁÁÁ, az nem okoz ilyet. Hát én ezt nem gondolom ilyen határozottan. Hazajöttünk, Ákos persze elaludt hazafelé, már fél 2 volt. Azóta is alszik. Itthon Gabi mutatott egy fórumot, ahova valaki belinkelte az MMR oltás betegtájékoztatóját és BENNE VAN!!!:

"A forgalomba hozatal után néhány esetben az alábbi mellékhatásokat jelentették: 
- pontszerű vagy kis foltos vérzések vagy könnyebben kialakuló bevérzések, a vérlemezkék számának csökkenése következtében,

- eritéma exszudativum multiforme (tünetei a pirosság, gyakran viszkető kiütések, kanyaróhoz hasonló kiütések, amelyek a végtagokon kezdődnek és néha az arcon és a test többi részén is előfordulnak). "

Na akkor most legyen okos az ember, ugye???

Most remélem és bízok benne, hogy a pöttyök szépen felszívódnak, a láz nem jön vissza és megnyugodhatunk... legalább is merem remélni, hogy a hosszútávú mellkéhatása nincsen ennek a ****** oltásnak.

2011. márc. 19. 16:09 | 3 komment
Kategóriák: Betegség, Ákos
írta: sleepin

Volt egy Dunaparti kirándulás is...

Adriennékkel úgy döntöttünk, hogy március 15-én is csináljuk valamit, nehogy már a 4 napban otthon üljünk... :) Így mivel mindketten (külön külön kitalálva) a Kopasz gátra gondoltunk, azt vettük célba. "Koraira" terveztük az indulást, mivel Kincső a reggeli utána alszik még egyet és amúgy is célszerű oda időben érkezni, mert baromi sokan szoktak lenni és a parkoló is relatíve hamar megtelik. Szerencsére így 10kor már ott is voltunk, gyönyörű időnk volt, sorra vettük le a rétegeket magunkról, már izzadtunk a végén. :) Sétáltunk és játszottunk és töki pompost ettünk és kavicsot dobáltunk a vízbe és élveztük a jóidőt és a szép tájat. (Na jó a túlpart elég csúnya gyárak meg romos épületek, de a Kopaszi gát maga gyönyörű!!!) Ákos is sokat sétált, szaladgált, hintázott... Rettenetesen élvezte mindkét fiú. Ákos olyannyira elfáradt, hogy amíg sétáltunk vissza az autóhoz, elaludt a kezemben. :) Hazafelé is végig aludt, de itthon felébredt, így nem aludt valami hihetetlenül sokat. Összességében nagyon jó volt, megbeszéltük, hogy ide még jövünk. :) Kincső baba is élvezte vagy nzelődött a babakocsiból, vagy alukált, vagy evett. :) Megkóstolta a töki pompost is. :)

Délután még egyet fagyiztunk a fiúkkal, hazafelé Ákosom be is aludt, olyan fáradt volt a kevés alvás miatt...

2011. márc. 19. 15:43 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Kirándulás
írta: sleepin

Vajon honnan van energiája???

Végre valahára JÓIDŐŐŐŐ van! Annyira jó, kint vagyunk egész nap, élvezzük a napsütést, rendbetesszük a kertet stb stb... Tegnap reggel kimentünk és este bejöttünk. Ákosom persze aludt délután, de Bende nem. Adriennék jöttek segíteni kertezni, közben megnyitottuk a 2011-es bográcsszezont egy bogrács gulyáslevessel. Aztán kitaláltuk, hogy ott alszunk náluk és így kicsit szusszanhatunk, lazíthatunk együtt a munka után. Bendét már 9kor ágybadugtuk, mert a hulla nem kifejezés, szegénykém iszonyú fáradt volt. Persze emiatt 8 előtt kukorékolt. De nem baj, mert tervben volt, hogy Állatkertbe megyünk. Egész időben összeszedtük magunkat, hazamentünk, összepakoltunk, mentünk is, de előbb bementünk az Europarkba Bendének félcipőt venni, mert 16 fokban nem kéne csizmában sétálni órákat. Nagynehezen találtunk egy méretben, minőségben, árban... megfelelőt és még aránylag időben is végeztünk. Állatkertnél mondanom sem kell ISZONYÚÚÚ sorok, de én erre készültem!! Sms-ben terveztem jegyetvenni, nagynehezen megtaláltuk a táblát, hogy mi a telefonszám, így 10 perc alatt bent is voltunk. :)) MINDENKINEK AJÁNLOM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 2 db sms árával drágább így a jegy. Simán megéri. :) Az állatkert iszonyú jó volt, Bende iszonyúan elfáradt, Ákos a hátamon tentélt MT-ban (felkötöttem, 1 perc és már horkolt), sok sok sok állatot láttunk, sokat simogattunk, etettünk, csodáltunk, Bende nagyon megszerette a fókákat, ott hangosan röhögött, ott sem akarta hagyni Őket. Tényleg irtó jó fejek voltak, nem volt bemutató, mégis úgy produkálták magukat, kimentek egy ilyen kis sziget szerűségre és az egyik nem hagyta, hogy a másik kijöjjön, állandóan visszanyomta, vagy visszalökte, de csomószor Ő is beleesett a vízbe, komolyan, mint egy vígjáték, úgy előadták. Nagyon aranyosak. Nekem másik nagy kedvencem lett a puputeve. Olyan aranyosak, egyfolytában mosolyognak. :)) Az állatsimogatóban persze a kiskecskéket (Anna, Peti, Gergő után szabadon) mindenképpen meg kellett simogatni. :) És aminek NAGYON ANGYON örültem, hogy összefutottunk Bogiékkal. Még sosem láttuk Bogit, pedig már elmúlt egy éves, de valahogy nem sikerült összehozni találkozót. És mégis, itt most, ahol reménykedni sem mertünk volna, összetalálkoztunk. Bogi továbbra is csodaszép kislány!!! Remélem nemsokára újból találkozunk!!!!!!!!!!!!! Bende állandóan mondogatja, hogy Bogi, ha meglátja a számítógépen. :) Jajj, de jó volt látni Őket!! :) Hazafelé reménykedtem, hogy Bende alszik egy kicsit, de nem volt elég idő rá, ha fél órával hosszabb lett volna az út, szerintem bealszik. :) Este nem kellett egyiket sem sokáig altatni. :D Azt hiszem engem sem kell, úgyhogy most megyek is......... Nagyon jó nap volt.

Ui.: Képek facebookon!

2011. márc. 13. 23:18 | 3 komment
Kategóriák: Kirándulás
írta: sleepin

Apró mancsok...

Ha megkérdezné valaki, mi a kedvenc testrészem a gyerekeimen, tuti azt ondanám (mint mindenki), hogy minden. Minden porcikájukat imádom, természetesen. De valahogy mindig is különösen imádtam a kezeiket. Olyan rengeteg sok változáson megy keresztül, annyit finomodik szinte napról napra, szinte életünk végéig változik. Az icipici aprócska vékonyka kezecske először elkezd kigömbölyödni, majd hurkásodni, itt külön kiemelném a csuklóhurkát, az a mindenem!!, aztán a hurkák eltűnnek és szimplán lesz egy finom, pihepuha mancsocska. A mozgásfejlődéséről már nem is beszélve. Először csak ökölbe, majd nyitott tenyérrel, aztán elkezd ütögetni tárgyakat, megszorítja, ha valamit odateszünk, aztán fog, egyik kezéből másikba tesz dolgokat, csippent (ez is nagy kedvenc nálam!!!), tapsol, egyre finomodik, egyre aprólékosabb lesz a mozgása, elkezdődik a mutogatás (imádom!), ahogy az aprócska mutatóujját nyílegyenesen kinyújtva célbeveszi a kiszemelt tárgyat hümmögéssel egybekötve, a rajzolás, majd egyszer az írás... És a mindenféle játékok, amik napról napra fejleszik, ügyesítik ezeket a mancsokat. Bende amikor elkezdett kirakózni (nagyon nagy kedvenc nála), akkor én elhűlve néztem, hogy elsőre milyen hihetetlen finoman tudja egymás mellé rakni a darabokat. Mostmeg már meg sem áll... :) Mindemellett meg imádom, ahogy fogják a kezemet, imádom, hogy milyen biztonságot jelent Nekik, hogy ha fogják a kezünket. Ákos ugye most kezdett nemrég sétálni és annyira imádom, hogy szinte ragaszkodik a kezünkhöz, pedig tud anélkül is menni, de Ő így érzi biztonságban magát. Én meg szeretem, ha fogja a kezem. A legjobb, amikor mindkettő fogja a kezem és úgy sétálunk. :DDD Bendére pedig egy ideje rájött, hogy úgy alszik el este (mert máskor amúgy sem alszik...), hogy fogja a kezem. Úgy vannak az ágyak, hogy Bende ágya merőleges Ákoséra, így ahogy Ákossal vagyok és altatom, simán tudom fogni Bende kezét és így szenderülnek álomra. Jó érzés. Szeretem.

2011. márc. 8. 22:10 | 1 komment
Kategóriák: Visszatekintés, Érzések
írta: sleepin

Elegem van a sok rétegből...

Ezer és egy éve nem írtam. Se időm, se erőm, sokszor kedvem sem volt hozzá. Pedig kéne, mert nagyon szeretném, ha később vissza tudnám olvasni és vissza tudnánk emlékezni mindenre, de olyan nehéz nekikezdeni, összeszedni na és idejutni és leírni.

Bende kiakasztóan dacos, néha hisztis, akaratos... és még sorolhatnám, de ugye milyen legyen egy 3 éves??? Amúgy egy tündér és szépen beszél, mit szépen, gyönyörűen, szaval, okos, ismeri az összes betűt (rövid, hosszú, mindent), a duplákkal van bajban, dehát még ez is sok ilyen korban szerintem. Vannak szavak, amiket le tud írni (persze nem ceruzával, hanem billentyűzeten). Számol vagy 20-ig. Meg is tud számolni dolgokat, nem csak sorolja. Egyszóval okos, csak türelmetlen. :) Nem egy könnyű eset. Volt egy kis mélypontunk szobatisztaság terén. Szinte teljesen visszaesett. Újra bepisilt, bekakilt. Rémálom volt. Nagyon kiborultam, persze próbáltam nem veszekdeni miatta, de nagyon nehéz ám. Én kitartottam és nem adtam rá pelust. Amikor már kezdtem lehiggadni és máshogy hozzáállni a visszaeséshez, akkor úgy kezeltem szimplán, hogy tudod, hol a tiszta ruha, öltözz át. Talán emiatt, talán magától, de újra a régi (kopkopkop). Az ovival nem tudom, hogy mi lesz, mert nem hajlandó aludni délután. Most 2szer aludt, de én vettem rá nagynehezen, mert láttam rajta, hogy hulla. De gyanítom, hogy az oviban nem fog Neki senki könyörögni... Több szempontból is félek az ovitól, dehát ez az élet rendje, ovi kell Nekik. Jajjdeirtónehézlesz. :S

Ákoskám egy angyalbőrbe bújt kiördög. Most újra kell cumi napközben, pedig szépen leszoktunk róla, és csak alváshoz volt. Jó, persze Ő még "pici", de jó lenne minél korábban letenni, mert annál könnyebb. Szerintem. Bendénél valahogy nagyon jól sikerült beletrafálnom az időpontba. El is felejtette, hogy Neki volt olyanja. :)) Szóval Ákos. Nagyon kis okoska. Már próbálgat beszélni. A HINTA (HÍÍTA) az szépen megy, a CSÜCCS = TÜTT. Krízsom krázsomos mondókát mutogatja velünk. Sétálunk sétálunk mondókánál a csüccsnél leguggol és mondja, hogy tütt. A könyvek nem kötik le nagyon most. A járás nagyon vicces nálunk. Ugyanis tud. Nem is kicsit. De egyszerűbb és gyorsabb térden vagy négykézláb. Nem tudom, mikor növi ki, vagy mikor jön rá, hogy sokkal kényelmesebb a talpas verzió, mert már szó szerint bőrkeményedéses a térde. :( Kint az udvaron szépen 2 lábon haladunk. :) Jajj, nagyon szeretünk kint lenni, már rettenetesen várjuk a melegedést, mert egy a millió réteg már megőrít. :S

Most egyenlőre ennyi, majd még jövök írni, de már álmos vagyok...........

2011. márc. 7. 22:41 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Napjaink..., Ügyeskedünk..., Ákos, szobatisztaság
írta: sleepin

December vége, január első fele...

A Karácsonyt megelőző napokról inkább nem is írok semmit, jobb ha nem is emlékszem a  szokásos fejvesztős, rohangálós, azt sem tudom még mi dolgom van napokra. Annyit azért előrebocsátanék, hogy persze, hogy Bende beteg lett. 38,5 fokos lázzal kelt ha jól emlékszem kedden. Aznap este volt dokinéni, kapott Nurofent (ordítás). Délután 1kor magától tvzés közben elaludt (soha nem alszik délután!). Felébredt egy óra múlva, megint lázas volt, megint Nurofen, amit szépen ki is hányt, így azonnal irány az orvos. Dokibácsi volt, szépen hagyta a vizsgálatot, nem sírt, nem ellenkezett (ledöbbentem). Kapott AB-t, illetve kúpot, egyszerűbb, gyorsabb… AB szedés rémálom volt, persze Karácsony napára Ákos is lebetegedett, mindkettő taknyolt, köhögött, hőemelkedett… Így telt a Karácsonyunk… Ajándékbontás, öröm, játék stb… majd orrszívás. Hát nem mondom, hogy nem pecsételte meg a napot. :S Ákosom volt, hogy 4szer aludt egy nap, állandóan csak lógott rajtam, elesett volt. Nagyon rossz volt. Még örülni sem tudott igazán az ajándékoknak… Na, aztán 25-én már az ügyeletes patikát is felkerestem, annyira csúnyán köhögtek, olyan szép felszakadozó, Bendének abbahagytam az AB-ot, mert féltem, hogy összeakad az Ambroxollal, amit vettem Nekik. Ákos a gyógyszert gyönyörűen bevette (még kért is volna J ), de az orrszívás nála is gyötrelem volt. Bendének a gyógyszerbevételtől az orrcsepegtetésig minden irtó fájdalmas volt. Szerinte. Karácsony után mindkettővel dokinéni. Itt is szépen tűrte a vizsgálatot… J Végülis csak folytatnom kellett, amit eddig csináltam (Nasivin, Ambroxol, orrszívás dögivel és mellkenőcs), elmehetnék orvosnak. hehe. No, betegség pár nap alatt lecsengett, az Ambroxolt elhagytam, abbamaradt a köhögés is, a Nasivint is elhagytam, váltottam tengervizesre, az szépen feloldotta, még picit szívtam, de az is elmúlt szépen. Ügyesen túléltük, de már unom, hogy minden Karácsonyra jut egy betegség.

Amúgy nagyon örültek mindennek, Ákos inkább akkor, amikor már jobban volt. Bende kapott Matukás Legot, sok sok Verdás könyvet, kirakót, párkeresőt, tűzoltóautó Legot, könyveket, köntöst, Keresztszüleitől egy vadiúj biciklit! Nagyon örült Neki! :D … Ákosom tanulókutyust, fa kirakót, Legot, könyveket, mindenféle játékot, kabátot, babylegs-et…

A 2 ünnep között Apa dolgozott, így nekem megint nem sok szabadidő jutott, bevallom nagyon fáradt vagyok/voltam… Ráadásul délutános volt Apa, ami azt jelenti, hogy délutáni alvás előtt megy és este 11 körül ér haza. A lehető lefárasztóbb nekem. Minden rámszakadt. :S Na mindegy, túléltük. J

Szilveszterkor Adriennékhez mentünk. Megbeszéltük, ki mit csinál enni, inni. Én főztem Bailey’st, meg csináltam csípős húsgolyót vörösboros-paradicsomszósszal, meg egy adag tésztasalátát. Adrienn csinált finom kőrözöttet, piritósoztunk, jól bekajáltunk. J Ettünk, ittunk mulattunk, gyerekek is jól érezték magukat, 3an fürödtek együtt. J Aztán gyerkőcök kidőltek, szerencsére nem ébredtek a durrogásra, Ákos is max 2szer riadt fel, de aludt is tovább. Mi fél 4ig bírtuk, akkor mentünk aludni. Bevallom, rosszul aludtam, mert drága párom úgy horkolt, mint egy vadkan. :S Reggel 8-fél 9 körül keltünk, délelőtt még tengődtünk Adriennéknél, virslit reggeliztünk, dumáltunk. Eszünkbe jutott, milyen jó lenne uszodázni egyet. Sajnos a környékbeli uszodák jan. 1-jén zárva vannak, így gondoltunk egy merészet és menjünk el egy Aquaparkba. Az újpesti Aquaworld mellett döntöttünk. De persze csak délután, mert már 11 volt, mire ezt kitaláltuk. J Hazamentünk, ebéd, Ákos aludt, Bende nem (abszolút nem alszik délutánonként). Majd fél 5kor nekiindultunk. Parkoló nem volt, annyian voltak, jó messze tudtunk csak megállni, de bejutottunk 6kor. 2 órás jegyet vettünk. A gyerekek szuperjól érezték magukat. Bende karúszóban rohangált a gyerekmedencében, csúszdázott, ugrált, néha alig tudtam a szememet rajtatartani. J Nagyon-nagyon élvezte. Apjával is csúszott nagy csúszdán, Apa lecsúszott a Kamikaze nevezetűn (amikor elindult akkor bánta meg :D). Én csak egyet csúsztam, de az is kemény volt. J A hullámmedence is nagyon tetszett a fiúknak. Bendét Apa kivitte 1 percre a külső medencébe, ami jó meleg vizes volt, tetszett Neki ez is. Ákosnak meg az a medence tetszett, ahol körbe körbe áramlott a víz és sodort minket, felfeküdt a vízre, kinyújtotta kezét-lábát és élvezte a pacsát. J Mondjuk így télvíz idején rémálom az oda-visszaöltözés. 2 gyerekkel, ne izzadjon le az ember… :S Nagyon elfáradtak a fiúk, Ákos beszunyált hazafelé, Bende nem, pedig azt hittem Ő is el fog aludni. J Aztán Ákost levetkőztettem, arra sem ébredt, letettem, de fél óra múlva, mint aki megérezte, hogy vacsorázunk felébredt. Így vacsizott velünk, megitta a tapját, cici és alvás. J Bende detto. Kb. 10 perc alatt mindkettő úgy aludt, mint a tej.

Szerintem legközelebb, ha megyünk, csak ha jobb idő lesz és tuti délelőtt, hogy ne legyenek ennyien… :S

Na és picit a fiúkról…

Ákosom örökmozgó, mi más lenne 1 évesen. J Nem óhajt 2 lábon elindulni, inkább 2 térden. Imád térdelve járni. Nadrágokat nem említem… mind lyukas… A járásban pedig sajnos Bende hátráltatja, mert sokszor kergetőznek 4kézláb, illetve, ha Bende hívja vagy szalad előle tudja Ákos, hogy 4kézláb gyorsabb és egyszerűbb, így ilyenkor meg sem próbálja 2lábon. Amúgy szeret sétálni, ha fogja a kezünket, 1 kézzel is tud, tehát menne Neki, de ráérősre vette a figurát. J Nem baj, addig is csak 1felé kell szaladni.

Amúgy rettentő okos. Az Őt körülvevő tárgyakat ismeri, mutatja, tudja hova valók (pl.: cipő, zokni…). Tapsol, pápázik, tökötöközik (régen Bende így mondta a tökkelütöttet, onnan ered az elnevezés, amúgy pedig összekoccoljuk a homokunkat azt jelenti), egyedül (is) eszik. Imád enni. J Bármit bármikor. Többet eszik, mint a Bende. 3x cicizünk még… Szerintem mennyiségre már nem lehet sok, de ezen alszik be legtöbbször. De azért el tud aludni cici nélkül is. Hurcibaba, babakocsit nem használunk, MT-ben jövünk-megyünk. Majd ha bejön a jobb idő (NAGYON NAGYON VÁROM MÁR!!!) akkor hátra fogom kötni, most hordozóskabát híján a csípőmre kötöm. Csak már nagyon rossz ez a rengeteg réteg.

Fogacskákban eddig stagnálunk, ma vettem észre, hogy fent a 2 kisörlő áttört. Múltkor volt egy csúnya popsikivörösödésünk, valószínűleg ez volt az oka (10nél tartunk).

9,5 kg körül van, nem egy nagy súlyú baba, sokat mozog és sokat eszik. J

Nagyon szeret csibészkedni, kukucsolni, bújócskázni, hemperegni… sorolhatnám napestig. Majdnem kihagytam a nagy kedvencet. A zene és a táncolás. J IMÁD TÁNCOLNI!!! Bende nem volt ilyen táncis. Ákos csak meglátja, hogy elindítjuk a cd-t, már táncol, pedig még nincs is zene. :D

Bendegúzom… Vannak dacosabb napok, amikor ébredés után fél perccel már a plafonon vagyok… Makacs. Ha valami nem úgy van, ahogy Ő akarja, akkor semmit csakazértse, nem kell és társai. Ezt már reggeli ébredésnél képes előadni. A nagy kedvenc játék a kirakó. 4 éveseknek valót kapott karácsonyra, simán kirakja (Verdás :D). Olyan türelme van hozzá, hogy magam is meglepődök. Szépen próbálgatja a darabokat, forgatja. Vagy épp elsőre emlékezetből berakja a helyére. J Rajzolni most annyira nem szeret, nem köti le. Firkál 2-t aztán megy tovább. Néha szeret Ákossal is játszani, épít Neki, majd szól Ákosnak, hogy rombolja le. J De azért sokszor megy a veszekedés, amikor a 2 fiúnak ugyanaz kell, mindkettő makacs, tépik egymás kezéből ki a játékot… Nem könnyű ilyenkor…

Beszéd: Ez egy külön részt érdemel. Nagyon okos, mindent megjegyez (amit nem kéne, azt is). Már nagyjából helyesen ragoz, persze vannak hibák, amik olyan édesek. Pl.: másikot, vagy ha jól ebédsz, akkor kapsz csokit. J A nehéz, hosszú szavakat is mond, vagy próbál. J Versel, mondókázik, rengeteget tud, képtelen vagyok felsorolni, mennyit… Imádja, szereti, ha újak kerülnek elő. J Az E/1-gyel még hadilábon állunk, néha jól használja, néha E/3-ban mondja. Gondolom ez majd társaságban (ovi) fog jobban kialakulni… Vagy idővel… Azért Ő „nemrég” kezdett beszélni…

Szobatisztaság: Na ezen a téren mondhatni szuperül állunk. Pelus csak este (azért ezt még nem merem elhagyni, reggelre van pisi benne…) persze lehet, hogy ha nem kapna pelust, nem lenne pisi, mert tudná, érezné, hogy nincs pelus… majd inkább nyáron, mert most lassan száradnak a ruhák. :D Nappal minden wc-be megy. Nagyon örülök, hogy fiam van, mert idegenben nem kell szenvednünk már a wczéssel, egyszerűen odaáll és pisil. :D Nem kell fertőtlenítő kendővel törölgetni meg ilyenek. :DD ((Eddig azt csináltam, mert valahogy kiesett az állva pisilés –nemhiába, elvégre lány vagyok-, az aquaparkban ugrott be, hogy minek ültetném rá a gyereket???))

Egyéb történések:

Nagyon szeretném eladni a házat végre és elköltözni. A kiszemelt lakás már megvan (épül), csak erre lenne végre vevő, de annyira pang az ingatlanpiac, hogy nem tudom valaha sikerül-e eladni. Millió helyen hirdetem, ingatlanirodák hirdetik, semmi… néha egy jelentkező van, megnézi és ennyi. :S Egy vevőnk lett volna, de Neki nem jó az utcafrontos, anyósa ragaszkodik az előkerthez. L

Nekem is ki kéne találnom, mit fogok csinálni jövő novembertől, mert a gyesből sokra nem megyünk, a munkahelyem megszűnt, elölről kell kezdenem mindent, gondolom, hogy fognak utánam kapkodni 2 gyerekkel…

Azt nem tudom, írtam-e, hogy Bende nem tudja kezdeni az ovit januárban, mert nincs hely az oviban. Nem örülök, de ez van. Ráfért volna, meghát jobb lett volna, ha nem egyszerre kell mindkét gyerektől „megválnom”. Szept.-ben Bende beszoktatás, novemberben Ákos, hacsak nem tud anyum eljönni nyugdíjba és akkor 4 v 6 órást munkát tudok vállalni gyes mellett… De ez még sok mindentől függ…

Vasárnap Bende szülinap. 3 éves lesz… Emlékszem, most született… Na ebbe most nem folyok bele… Torta megrendelve: Matuka. Ajándék megvan, Karácsonyról maradt, illetve direkt berendeltem, mert tudtam, hogy januárban a játékipar haldoklik. Na innen folyt. köv. jövőhéten, ha túlvagyunk a szülinapon. Gyanítom merengős bejegyzés lesz. Ha eljutok ide…

Ezt a bejegyzést január 6-án írtam. :))

Ezután töréntek...

Írtam az előző részben, hogy Bende nagyrészben E/3ban beszél, na én beijedtem rendesen, hogy gond van Vele... Nem részletezem, szörnyű időszak volt (pedig csak pár nap volt). Több minden is összejött és meg sokat bújtam a netet és kombináltam. Elkezdtem javítani és mondani Neki, hogy Ő ne úgy mondja, hogy Bende kér iszit, hanem hogy ÉN, azt használja. Automatikusan be is ragozta szépen E/1-be, azóta is csak mondom, hogy Te hogy mondod? És javítja, gondolom idő kell, hogy megszokja, igazából mi rontottuk el. De nagyon. Mi is mindent úgy mondtunk, hogy Anya elmegy kezetmosni, Anya ezt csinál, Anya azt csinál... Nem Én kezetmosok... stb... Ja és a vicc még nekem is nehéz elszokni tőle... :S Állandóan így beszélek, saját magamat is javítanom kell...

Egy ideje a 2 fiú végre a másik szobában a saját ágyában alszik. Még ott vagyok én is, mert Ákos ébred néha... De lassan csak sikerül kikerülnöm onnan. :)

Ákos nagyon szeret sétálni. Még mindig nem magától, de múltkor úgy döntöttem, hogy hazafelé a boltból sétáljon picit. Hát nem engedte, hogy felvegyem. :) Annyira tetszett Neki. Csakhát a derekam. :S Meg ehhez is a kevesebb cucc lenne jó, mert szegénykém alig bír mozogni a sok rétegben. Hétvégén szeretnénk kirándulni valamerre, remélem sikerül, és szép idő lesz!!!

Bende szülinapja a következő bejegyzésben!!!

MA

December

December az ünnepről szól,
akkor szép, ha hull a hó,
úgy jó, ha van meleg szoba,
a bejgliben sok dió.
Jó dolog a sok ajándék,
de figyeld a szemeket,
meglátod,
a legnagyobb kincs
az őszinte szeretet.
Szerencsére fér a szívbe
óriási nagy adag,
s minél töbet adsz belőle,
Neked annál több marad.

/K. László Szlivia/

BÉKÉS, BOLDOG, SZERETETTELJES KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDEN KEDVES BARÁTUNKNAK, EGYBEN OLVASÓNKNAK!!!

2010. dec. 24. 14:44 | 3 komment
Kategóriák: Ünnepek
írta: sleepin

Csak sorjában...

...volt egyszer egy Ákos szülinap itthon.

...aztán egy családi összeröfi.

...egy izotópos vizsgálat.

...egy Télapózás.

Csakhogy ki ne hagyjak valamit. :)

Nyatehát. Ákos szülinapja úgy esett, hogy a nagy családdal nem tudtuk akkor megtartani, ezért első körben itthon tartottuk szűk családi körben. Csináltam Neki piros pöttyös túrórudi tortát. Minden porcikáját én csináltam, jó érzés volt és tetszett Nekik és finom volt. :) Életemben először sütöttem piskótatekercset és mondhatni szuperjó lett. Finom, puha, NEM TÖRT EL!!! :) Bele túrókrém, rá egy kis vékony réteg csokimáz, és rá pillecukor-fondantból borítás pöttyökkel, mindennel. :)) Tetszett és ízlett Nekik. :) Jó volt szűk családi körben is megtartani a szülinapot. Persze ajándéközön volt, tőlünk csak 1 ajándékot kapott, azt is kínkeservesen tudtam kigondolni, mert egyszerűen már játékboltot nyithatnánk...

A családi szülinapozás is jól sikerült, bár nem indult könnyen. Kigondoltam, hogy sütök 2 féle (édes és sós muffint, mert az gyors és egyszerű... az is amúgy.) No, délelőtt ebédfőzés, közben elkezdtem a muffint is, de mindenből dupla adagot csináltam és volt rá 1 muffinsütőm. Kevés. :) Kell mégegy. Így bazi lassan ment. Gyakorlatilag 4 adag lett ugyebár. a fiúk extra későn mentek aludni, Apára rájött a szobaátrendezhetnék délelőtt, úgyhogy úgy jött ki a lépés, hogy Apa ment volna Bendét altatni, de Ő nem volt hajlandó aludni, én altattam volna Ákost, de Ő is fittyethányt a délutáni (napi egyszem) alvásra. Így fogtam, fel a hátamra MT-ba és muffinsütés folytatódik. 1 perc alatt már húzta is a lóbőrt. :) Szépen befejeztem mindent, mire a vendégek jöttek, igaz Ákos még aludt a hátamon, de sebaj. :) Édes volt, amikor felkelt, azt sem tudta hol van, honnan ennyi ember??? :)) Fú, na itt jött a játéközön... :S Másnap nekiestem és kiszelektáltam sok sok régit, mennek a Mikulásgyárba. :)

Izotópos vizsgálat. (Már meg kellett néznem, mi jön, mert elkalandoztam) Nagyon nem volt jó semmilyen szempontból. 1.) Korán kellett kelni, Ákost ébreszteni kellett, vissza akartam altatni, de nem sikerült, szerintem érezte, hogy valami készül. 2.) Dugó dugó hátán, el is csúsztunk kissé időben. 3.) Hát ugye a branül+vérvétel. Szerencsére nagyon ügyesek a Heim Pálban (gasztrora kellett visszamenni), hamar megvoltunk. Be is hoztuk a kis csúszást a dugó miatt. 4.) Izotóposnál a parkolás katasztrófa, hidegben gyerek autóból ki-be... áh... Na mindegy, odaértünk. Mennyit ivott? Mondom olyan 2 dl környékét. MÉG IGYON! Mondom, Te jó ég, a 2 dl kb 1 óra alatt is rengeteg, még??? Hát szerencsére nincs gond a folyadékfogyasztással, úgyhogy olyan fél liter környékét megivott a délelőtt folyamán. Nade maga a vizsgálat.... fúúú... több mint fél óra hanyattfekve, beletekerve (szerintük vákumágyba) szeirntem egy darab műanyag zsákba. Még jó, hogy ehetett, ihatott, így nagynehezen kibírta, néha szakadt a cérna, de valahogy túléltük. A végén már imádkoztam, hogy pisiljen már egy jó nagyot, mert már csak az kellett a végéhez. A vizsgálat elptt cseréltem pelust, hazafelé átázott, annyit ivott szegénykém... És ami a legdühítőbb, EREDMÉNY 10 NAP MÚLVA!!! Abban reménykedtem, hogy azonnal van eredmény... :( Majd megpróbálok telefonon érdeklődni, hátha mondanak valamit, de ha nem, akkor dec. 16. a kontroll.

Evezzünk vissza kellemesebb dolgokhoz. TÉLAPÓ. Bende már rettenetesen be volt zsongva. Ha látta, hogy esett a hó, rögtön, jön a Télapó!!! Mondta, hogy hoz csokit, ja jófiú lesz. :D Na sokszor használtuk szegény Télapót egyéb célra is, mint pl., hogy "Nem hoz semmit, ha nem fogadsz szót"... stb... Na innentől a "Semmit nem hoz a Télapó" szöveg is társult a "Jön a Télapó!" mellé. Nálunk rendhagyó módon nem holnap reggel jött idén a Télapó, hanem ma reggel, mert Apa éjszakás, hajnalban ér haza. Még úgysem tudja ennyire megjegyezni... :) Este persze csizmapucolás, Ákoséban is segített. :) Együtt kitettük az ablakba. Nekem a torkomban dobogott a szívem, esküszöm. Tavaly is persze megcsináltuk, de akkor még valahogy más volt. Nem értette (szerintem :D), nem állt össze benne a kép. Most viszont láttam rajta, hogy jár a kis agya. Kérdeztem Tőle, hogy mit hozzon a Télapó?, Ő csak gondolkodott és nézte a csizmát és gondolkodott. Annyira aranyos volt, annyira más volt. Ahogy próbálta megérteni az egészet. Hihetetlen volt. Nagyon nagyon remélem és bízom benne, hogy nagyon sokáig hinni fog a Télapóban, Jézuskában, Angyalkában, Nyusziban, mindenben!!! Addig biztosan gyerek marad. Sokáig maradjon az. Nincs is annál jobb. :) Aztán reggel átmentünk együtt és lám a Télapó csak nem gondolta meg magát és hozott ajándékot mindenkinek. :) Nagyon örült, jó tippeket kapott a Télapó. :)

Ma a Mamáéknál is jött a Télapó. Ott is volt nagy öröm. :)

Ja persze a Télapós készülődéshez hozzátartozik, hogy megtanulta a Hull a pelyhest és a Télapó itt van-t. Íme:

Majd még jövök egy fejlődéses, ki minben milyen ügyes bejegyzéssel is, ezek csak a történések... :D

2010. dec. 5. 16:04 | 3 komment
Kategóriák: Napjaink..., Ünnepek, Ügyeskedünk..., Videó, Érzések, Bendeszáj
írta: sleepin

Tulajdonképpen...

... a fejemre nőnek. :) Persze jó értelemben, de semmire sincs időm, ha akad, abban főzök, mosok, takarítok, pakolok (gyakoratilag ez a része totál értelmetlen mert 1 mp alatt képesek porig rombolni a házat) és ha tudok, Velük vagyok. Most még pluszba jön hozzá egy karácsonyi, szülinapi, névnapi, télapós bevásárlás. Örülök, hogy idén sikerült időben elkezdeni, érzem, talán most nem lesz a szokásos utolsó pillanatban vegyünk valamit ajándékbeszerzés.

Ákos kicsit ránkijesztett a héten, mert belázasodott semmi más tünettel -megint-. Megijedtem, féltem, hogy visszatér a nyári rémálom, ha bacis a pisije, megint mehetünk be (bár lebeszéltem volna mindenáron, de ha a doki azt mondja kell, nincs mit tenni). No, lelkemrekötötték a nefrológián, hogy ha láz van, vagy antibót kapunk, vagy oltás lesz előtte pisit kell leadni. Félve vittük be, 24 óra félelem, hogy lesz benne valami, de szerencsére totál negatív, még csillagos érték sincs!!! Antibiot kaptunk, mert dokinéni szerint piros a torka, szerintem a vizsgálás kiváltotta sírás miatt, de mindegy, beszedjük, ezen ne múljon. Persze elég nyűgös volt, amikor lázas volt, sokszor az ölemben ülve elaludt. Nagyon rossz volt, másnapra csak hőemelkedése lett, harmadnap már semmi. Nem tudom, mitől volt ez... Ja és mindemiatt elhalasztottuk az izotópos vizsgálatot, mert csütörtökön kellett volna mennünk, de mondták, hogy ha lázas és AB-ot is szed, inkább tegyük át, így 29-én megyünk. Szerettem volna túl lenni rajta, de időpontba viszont jobb, mert pont alvásidőben lett volna a csütörtöki, viszont a 29ei meg 9 óra, így délelőtt letudjuk, ebből a szempontból jobb így. Csak még mindig nem tud leesni az a nagy darab kő. :S

Amúgypedig kezdi utánozni Bendét, már sokszor észreveszem, hogy ugyanazt csinálja, mint a bátyja (mozdulatok, gesztusok). Kezd lépdesni kézenfogva, egy két lépést megtesz, A-ból B-be, de csak ha látja, hogy szinte eléri a másik célpontot. :) Játékon veszekednek továbbra is, de Bende aranyos és kezdi tanítani Ákost, hogy dobja bele a kockát, vagy a lábdát a játékba, mutogatja Neki, mi hogy működik. Simogatja, puszilgatja, szeretgeti, vagy épp tökkelütöttöset játszik Vele. :)

Bende egyre szebben beszél, ragoz, versikézik (most nagy sláger a Télapó). Múltkor közölte, hogy tököm kivan (igen, tudom, nem kéne előtte ilyeneket mondani...). Ma meg pl. láttott az ósan újságban egy Verdás könyvet és azt nézegettük az ósanban is (Ő nem tudja, de meg is vettük Télapóra) és mondta, hogy bontsuk ki, kéri. Mondtam, hogy azt nem vettük meg, csak nézegettük a boltban, de ha szeretnéd, kérjél a Télapótól és ha jó fiú leszel, megkapod. Erre Ő megfogta a plüss Télapóját és elkezdte Neki magyarázni, hogy Ő kéri a Matukás, Vilám McQueenes könyvet. Azt hittem besz*rok a nevetéstől. De persze mondtam Neki, hogy aranyos volt, biztos meghallgatta a Télapó és ha jó fiú lesz megkapja. :) Olyan agyuk van, hogy csuda. :D

Szobatisztaság szuperul megy. Csak estére van pelus nagyrészben balestementes már a kaki is. Ügyes fiú. :)

Nagy szerelem most a Matuka a Verdákból. Minden jöhet, ami Verdás, Matukás meg pláne. :D Nemhiába, ha egyszer fiú. :D

Ákos meg nagyon adakozó. Értsd ezalatt, ha cumi van a szájában azt szívesen belenyomja a mi szánkba is, ha kekszet eszik, szintúgy belenyomja a szánkba, hogy együnk mi is. :)

Alvás az borzalmas és egyben jó. Borzalmas, mert nemhogy Ákos nem tud leszakadni rólam és egyedül aludni, de már Bende is velünk alszik éjjel. Már le sem fekszik a saját ágyába, hanem kapásból a miénbe jön. Viszont jó is, mert jó érzés látni a 2 szuszogó kis szépséget az ágyikóban békésen, nyugodtan. Ilyenkor jóérzéssel tölt el, hogy ott vannak, hogy velem lehetnek, hogy egészségesek és boldogok. Kell ennél több??? Szerintem ez jó végszó. :)

NEGATÍV!!!

Köszönöm, köszönöm, köszönöm!!! (a drukkokat is!!!)

Mostmár csak az izotóposnak is legyen negatív az eredménye és a maradék kő is leesik a szívemről!

2010. okt. 21. 15:15 | 2 komment
Kategóriák: Betegség, Ákos
írta: sleepin

Kontroll

Ma voltunk kontrollon Ákosommal. Bende itton maradt anyuval, mondom nem teszem ki ennek a tortúrának (még a dokinéni mondta, hogy készüljünk, mindig sokan vannak). Jobban tettem, hogy hagytam itthon. :S

9-11-ig lehet jönni, időpont nincsen. Oké. Úgy terveztem, hogy korán indulunk, hogy rendelés előtt ott legyünk, hátha... Aztán reggel meggondoltam magam, mert: 1.) Ákosom mostanság 9 körül kel, ha felkeltem előbb valószínűleg nyűgösebb lesz az átlagnál (napok óta nyűgös, rosszul alszik éjszaka); 2.) Nem 100%, hogy ha előbb odaérünk előbb be is kerülünk, akkor meg minek a hercehurca. No, így 9re mentünk, én felkeltem korábban, teljesen elkészültem, csak Ákosra vártam, hogy öltözzünk és menjünk. No, 9kor bejentkeztünk, fél-3/4 óra várkozás után szóltam, hogy esetleg ha mi is kaphatnánk egy pisiszacsit... Kb negyed óra alatt meg is volt a pisi, gyorsan ment. Kb 10-negyed 11 körül be is adtam a pisit. Innetől csakéskizárólag vártunk. Nem hazudok (miért is tenném) 1 körül hívtak be minket. Persze Ákos az igazak álmát aludta MT-be, ezt nem bírta már ébren... Nem csoda. Minden gyerek kivolt már. A nagyobbak azért mert nem tudtak már mit játszani és legtöbbjük már álmos volt, a kicsik meg hát kézben folyton az sem jó ám. No, bementünk, megvizsgálták Ákost (mint a háziorvos, semmi egyéb nem volt), megmérték. Egy szót nem mondtak a pisieredményéről. Mondták, hogy csütörtökön telefonáljak a pisi tenyésztésért. Meg mondta a dokinéni, hogy kapunk időpontot izotópos vizsgálatra. Na ez az amit én nagyon nagyon szerettem volna elkerülni, de valahogy úgy tűnt nekem, hogy itt nyakrafőre doblják a gyerekeket izotóposra. Oké, persze, hogy akarom tudni, ha nagyobb a baj, nem azt mondom, hogy haszntalan vizsgálat, de biztos, hogy rögtön küldeni kell? Nem lehet előbb kotroll UH? Hátha összébb ment az a tágulat? Miért kell rögtön sugárzás? Nagyon nem vagyok boldog. Nem szeretném. Elviszem, mert tudom, hogy az Ő érdekét szolgálja. Állítólag vákumágyba fogják rakni, hogy ne tudjon mozdulni (remélem csak pár perc...), én ott lehetek végig (még jó). Nov. 11-én kell menni. Na és itt is szervezés felsőfoka. Először 1 órával a vizsgálat előtt menjünk a Heim Pálba a gasztrora, ahol feküdtünk, hogy ott beszúrják a branült és vért is vegyenek, aztán baktassunk át 1 megállóval odébb a Klinikákhoz, ott van a Radiológiai Intézet vagy micsoda. Hát szuper megoldás télvíz idején... Na most jól kipanaszkodtam magam, jól esett. :)

Ui.: Itthon próbáltam kiszemezgetni a dokinéni írását, amit a kezelési könyvünkbe írt, és ha jó láttam a pisi egyenlőre negatív volt. Remélem a tenyésztés sem mutat majd semmit. Drukk.

2010. okt. 19. 22:32 | 1 komment
Kategóriák: Betegség, Ákos
írta: sleepin

ezaz Ákosról

Imád:

- tapsolni (kb. 1-2 hónapja kezdte, akkor annyira érdekes volt, hogy még elalvás közben is tapsikolt)

- táncolni (mindenre, de szó szerint!!! Múltkor kinyitottam a csapot és elkezdett táncikolni -dőlni jobbra balra- elzártam, abbahagyta, kinyitottam, megint... tegnap Bende a radiátoron dobolt, Ákos meg táncolt rá)

- Bendével játszani (bárhol, bármit, bármikor)

- enni (bárhol, majdnem bármit, csak ne az etetőszékben)

- Anyán lógni (MT... no comment)

- röhögni (állandóan vihognak, röhögnek, visítoznak...)

- kukucsolni

- mászni (állandóan mozgásban van, rejtély, hogy bírja...)

- állni (asztal alatt, nadrágszárban kapaszkodva, tűzhely gomjaiban kapaszkodva, néha néha elengedve)

- rosszalkodni (rémisztőek együtt)

- fiókot kipakolni (fürdőszoba a kedvenc)

- nyomkodni (ki be kapcsol mindent (tudja, mit mivel kell... én nem tudom néha))

 

Nem szeret:

- öltözködni (rémálom)

- pelust cserélni (szintúgy rémálom)

- az etetőszékben ülni (pedig ott ebédelünk) - kiv.: ha Bende röhögteti

- ha körmöt vágunk (igazából csak el akarja venni a csipeszt, de ettől elég nehézkes...)

- ha nem adok oda valamit, ami nagyon kell(ene) (ISZONYÚAN AKARATOS!!!!!!)

- ha a bátyja kiveszi a kezéből, amivel játszik (ezt azért meg szoktuk beszélni, hogy nem illik)

- délután sokáig alukálni - bezzeg reggel fél 9-9ig alszik) (egy alvás van egy nap, sajnos 1,5 óránál többet nem nagyon hajlandó)

Két video a végére, ez csak pár perc, de ez megy reggeltől estig...

 

2010. szept. 25. 15:24 | 2 komment
Kategóriák: Napjaink..., Ügyeskedünk..., Videó, Ákos, Testvérek
írta: sleepin

ezaz Bendéről...

Kezdjük ott, hogy Bende csak éjszakára kap pelust. Ez még eléggé pisis reggelre, úgyhogy még marad egy ideig. Eddig délutáni alvásnál nem volt baleset, napközben néha néha elfeledkezik magáról és becsurog, de ez belefér, lévén most kezdtük nemrégiben. Én már ennek is úgy örülök, mint majom... :)

Jaaaaa, és végre bili elhagyva, WCbe pisilünk, illetve utcán pedig végre valahára meglocsoljuk a fákat, bokrokat. De olyan ívben, hogy irigylésre méltó. :))

Nagyon ügyesen ragoz már (néha olyan jópofákat mond, hogy besz*rok...) Amitől én mindig dobok egy hátast, az az, ahogy Anyumat kifigurázza. Általában Anyumtól szokott ropit, perecet és egyéb nasikat kucsorogni vacsora előtt. Anyum pedig mindig mondja Neki, hogy kapsz, de utolsó. Na ezt Bende úgy mondja vissza, hogy kinyújtja a mutatóujját (anyum is szokta) -van amikor mindkét kezével csinálja- és hangsúlyosan közli h ÚTÓSÓ. Detto ugyanazzal a hangsúllyal, gesztussal... hihetetlen. :)) szóval szépen dumál, énekelgetünk, mondókázunk...

2010. szept. 22. 22:18 | 4 komment
Kategóriák: Ügyeskedünk..., Bendeszáj, szobatisztaság
írta: sleepin

Érzések...

Furcsa az élet. Nem terveztünk Kistesót Bendének. Mégis a Sors, az élet úgy akarta, hogy legyen. Meg sem fordult a fejemben, hogy elvetessem, nem mondom, hogy soha sem tennék ilyet, mert 1.) soha ne mondd hogy soha (óóó de elcsépelt... de igaz) 2.) az Élet nem csak jót hozhat... No, szóval tudtuk, hogy Baba marad. :) Féltem, nem kicsit, nagyon. Hogy lesz, mi lesz, hogy fogom megoldani, bírni stb. Egy gyerekesek legfőbb félelme, hogy lehet-e ugyanúgy szeretni. Elképzelni nem tudtam, milyen lehet. Tényleg ugyanannyira? Kicsit sem jobban egyiket sem? Aztán ahogy megszületett Ákos, mint akibe azonnal beletalált Ámor szülői megfelelője és keletkezett mégegy szivem, ami csak az Övé. Egy Bendéé, egy Ákosé. Na jó, van egy Apának is. Hehe. :)

Aztán eljött a nagy nap. Megérkezett kiscsaládunkba Ákos. Nem mondom, hogy nem volt nehéz, fárasztó és néha kialasztó az első időszak. Mindig mondtam magamban, hogy jöjjön már el a mostmár könnyebb időszak. És most mondom azt, hogy kezdenek együtt játszani, lefoglalják egymást, nem lóg rajtam mindkettő. Emlékszem Bende amikor ennyi idős volt, nem tudta lefoglalni magát. Gyanítom Ákos sem tudná, ha nem lenne partnere benne. Kezd egyszerűsödni a házimunka ellátása (no még messze nem a legjobb, mert a nagytakarítás macerás még), de a napi teendőket simán el tudom végezni és ez jó érzés. :) Mindemellett tudok velük is lenni, tudok mesélni, zenét hallgatni Velük. Imádom nézni, ahogy játszanak, ahogy összevesznek a játékokon, ahogy Bende röhögteti Ákost, vagy ahogy itatja Bende Ákost, vagy amikor mondja Ákosnak Bende, hogy menjen Vele játszani ((csapkodni a fém létrát a folyosón)).

Jó kétgyerekes Anyukának lenni. Imádom Őket. Meg az Apjukat. :))

/Ezt majd egy egy tele a hócipőm nap után jó lesz elolvasni.../

2010. szept. 14. 23:22 | 6 komment
Kategóriák: Érzések
írta: sleepin

Kifejlesztettük...

...hogyan is pisiljünk idegenben. WC kilőve, mert nem ül rá. Állva nem éri fel a WC-t, kilőve. Kb. 1 hete fürdés közben kapta el a pisi Bendét és hát mit csináljak, kéznél volt egy műanyag pohár, amivel játszani szoktak a vízben. Mondtam állj fel, pisilj a pohárba. Szépen bele is pisilt. Na nekem több se kellett, innentől jön velünk a pohár, ha pelus nélküli üzemmódban vagyunk (ami egyre több természetesen) még a bevásárlóközpont/nagybevásárlásoktól félek. Sétánál is tökéletes, nem pisiljük le a nacit, nem fagy meg guggolva a földön... Örülök, hogy fiam van. :D

Amúgypedig a héten eléggé rosszfiú volt. Valahogy belebújt egy kis gonosz kisördög, akit alig bírtunk kiűzni. Rémálom volt, amiket művelt. Ha azt mondom, hogy csak rosszalkodott, szerintem nem tévedek sokat. Persze szakadó eső és társai... Nagyjából visszanyerte azóta önmagát, de volt veszekedés bőven.

Szerintem most kezd kijönni, hogy nem is rossz, hogy kicsi a korkülönbség. Eljátszanak egymással (kikapkodják egymás kezéből a játékot), lefoglalják egymást, jönnek mennek együtt. Azt már le sem írom, milyen jó érzés, amikor látom Őket így. :) Nagyon jó testvérek, szeretik egymást. Bende szereti nevettetni Ákost, szereti, ha figyel Rá. Ákos meghát odavan a bátyjáért. :)

Ákosom nagyon szépen szedi továbbra is az antibiotikumot, nagyon ügyes, semmi hiszti, sírás... Büszke vagyok rá, Bendébe bele kéne erőszakolni... Okt. 19 a kontroll. Nem várom. Nincs időpont, sorba megy és állítólag nagyon sokan szoktak lenni. :S 9-től lehet menni, már fél 9-re ott leszünk, hátha..... Most a 2. antibionál tartunk. Mégegy fajta lesz ezután.

2010. szept. 12. 22:53 | 1 komment
Kategóriák: Napjaink..., Betegség, Ügyeskedünk..., Ákos, szobatisztaság
írta: sleepin

Amúgy pedig

Annyira nehét összeszedni mindent. :S Ha mindennap írok, nincs mit írni, ha meg ritkán, nem tudom összeszedni...

Bende nagyon szépen halad a beszéddel, nagyon beindult, sokat sokat mondókázunk (Ő mondja egy részét, bár lehet az egészet tudná :D). Még persze nem tökéletes, de mit várok, nemrég kezdte. :) Kis szivacs az agya, ilyenkor látszik. TV-t, mesét nem nagyon néz, inkább youtube-olni szoktunk, azt szereti. :) Zenéket hallgatunk. Ezenkívül imádja az unokatesóit. Állandóan Mercizik meg Vikizik. Szeret Papáéknál lenni, akár ottaludni is. Este eddig egyszer volt rá példa (a kórházasdinál). Odavan a tűzoltókért, a markolóautóért, a nínókért, a traktorért. Egyszúval tipikus fiú. :) James azért még mindig James. :D

És ami még büszkeséggel tölt el, szépen bilizik. Nem WC sajnos, az valahogy még nem szimpi, de bilizés szépen megy. NagyWCvel még vannak kisebb fennakadásaink, de remélem azért ez is alakulni fog szépen lassan. Szól ha pisilni kell, vagy nem szól és ráül, de ha szól, akkor is 99%ban sikerül visszatartani, míg célt nem érünk. :) Itt azért kérnék tanácsokat, ki hogy csinálja az elmenetelt. Sajnos Bende állva nem akar pisilni. Van vmi összecsukható bili, nade az utca kellős közepén??? Megoldások? Mert egyenlőre ezt pelussal oldjuk meg, de jó lenne leszokni róla, hamár ilyen ügyes.

Amúgypedig, akaratos, hisztis, SZÓFOGADATLAN!!! NAGYON!!! Csakazértis megvan még mindig. Dehát ilyennek is kell lenni (akkor miért nem így gondolkodok???)

Ákosom. 9 hónapos múlt. Szörnyű, nemsokára szülinap...

Azt hittem rosszabb lesz a kórház után itthon a helyzet. Mármint hogy eddig anyaanyaanyaanya volt csak. Bent ugye 0-24 csak anya. Attól féltem, hazajövünk és végem, házimunka megáll, Ákos rajtam. De kellemesen csalódtam. Azt nem mondom, hogy nem anyamajma, mert de, de meg tudok mozdulni mellette. Megosztom a dolgokat, megpróbálom a még nem fáradt-jókedvű időszakban elintézni, amit kell, így aránylag vehető az akadály. Na jó, mosogattam tegnap előtt úgy, hogy a hátamra volt kötve Ákos (majdnem be is aludt). Szedjük az antibiotikumot, szerencsére nagyon okos, ügyes, szépen beveszi, sőt cuppog is rajta, pedig irdatlanrossz íze van. Enni is szépen eszik már. 7x cicizünk továbbra is. Még mindig 2x éjjel... Már nem érdekel... Ez van. :D Bende ennyi idősen (sőt, már 7 hósan) reggel kor kelt először. :S

Nagyon ügyes, mint a villám mászik, áll, kapaszkodva oldalra lépeget. Guggolni szeret, és az ülés... Hát az nagyon vicces. Nyújtott lábbal szinte sosem. Vagy mindkét lába hajlítva, vagy egyik nyújtva, másik hajlítva (gátülés). Ezek a favoritok. :) De így szépen stabilan megy. :) Okoska is. Pé.: ráteszi a cumisüvegre a kupakot. Bendével is szeretnek együtt játszani. Sokszor szedik ki egymás kezéből a játékot. :) Bende imádja röhögtetni Ákost, Ákos meg persze imádja, ha a bátyja Vele foglalkozik. Szeretik egymást, látszik. :) Szeret falatozni a mi hammánkból. :) Persze csak olyat, amit tényleg kaphat és el tud csócsálni. Sajt, kenyér"morzsa", főtt kajcsinkból répa, krumpli és társai.

És olyan szép hosszú a haja. :)

Ja méretek, a kórházban mérnünk kellett ugyebár, 8-8,3 kg körül mértem és 70valahány cm-t mértek, ezt nem tudom pontosan. Szerintem kisebb, mint Bende ennyi idősen volt (TUDOM, NEM HASONLÍTGATOM). Ő ilyen, nem idegesítem magam a méreteken. :)

Na megyek, mert még dolgom van. Kincső baba ma hazamehetett végre, már teljes a család otthon. :) Olyan furcsa, hogy mostmár ott is van egy picúr. Mikor Adrienn hívott, hogy mennek szülni, jajjjjjjjj egyrészt nagyon örültem, hogy VÉGRE! másrészt olyan irigy lettem. Nincs annal szebb érzés, amikor tudod, hogy nemsokára a kezedben tarthatod az Élet egyik Csodáját, a saját kis Csodádat, aki örökre az Életed része lesz. Felemelő érzés. Mintha minden megszűnne körülötted. Csak Te és a Baba. Más nincs. Tényleg egy Csoda. :)

Olyan mintha mégegy gyerekünk született volna. :D

2010. aug. 31. 22:46 | 2 komment
Kategóriák: Visszatekintés, Napjaink..., Ügyeskedünk..., Érzések, Hamma, Bendeszáj, Ákos
írta: sleepin

Húgyúti fertőzésből vesemedence gyulladás

Merthogy ez lett a végső diagnózisunk. Megspékelve mindkétoldali vesetágulattal. Kis reflux gyanú és egyebek. Szerdán szerencsére hazabocsájtottak minket a kórházból, mert a szájon át kapott antibiotikum szépen bent is maradt a pocóban (sokan kihányják állítólag), így hazaengedtek. 6 hét 3 féle antibiotikum a következő lépés. Aztán vizsgálat (pisi+vér). Majd UH megint. És ha kell, akkor izotópos vizsgálatra is mennünk kell (kontrasztanyagos). Na ezt nagyon jó lenne elkerülni.

Igazából sosem volt baja Ákosnak. Mindig csak 1-2 napos lázak voltak, elmúltak ráfgotam 3 naposra, majd fogra majd erre arra. De a 39 fokos lázat már nem volt mire fogni. Dokinénihez mentünk (helyettesítés volt este) és mondta, hogy mivel SEMMI baja, se nem piros a torka, se nem folyik az orra, semmi külső jel, inkább menjünk be (főleg hogy a 6 hetes UHn volt vesetágulatunk) a Heim Pálba. Nagyon gondolkodtam, hogy biztos kéne? Biztos komoly a baj (adtam Neki 1 adag Nurofent és szépen lenyomta a lázat)? Van értelme? Stb... Bende másnap ment volna kirándulni Mamáékkal (anyósomék), így úgy döntöttünk, hogy először megpróbáljuk ott altatni este (merthogy persze, hogy Apa éjszakás). Oké, haza, pakolás. Bendét leadtuk, ilyen lelkiismeretfurdalás világéletemben nem éreztem, mint akkor ott. Azt hittem megőrülök, hogy ott kell hagynom. Nem azért, mert tudom, hogy nagyon nagyon jó kezekben van, csak nem voltam lelkileg felkészülve arra, hogy ott alszik. No, irány Heim Pál. Mondom a panaszt, adom a beutalót. Kérdések: Büdös a pisije? NEM. Kevés a pisije? NEM. Nagyon sötét színű? NEM. Oké, kapunk zacsit, pisi és megnézik. Vártunk és vártunk... egyszercsak behívtak (pisi addig semmi), megvizsgálta az orvos, Ő sem látott semmi gyanúsat, d emivel egyszer mértem 39-et, bent tartanak. Na itt sokkot kaptam. Sírógörccsel. Nem akartam maradni. Bende miatt sem meg egyáltalán sem. Nem bírom a kórházakat, már a szülés után is kivoltam a 3 nap miatt. No, mondták, hogy a belgyógyászaton van hely, menjünk oda (udvaron az utolsó épület 1. emelet. Oké, odamegyünk (gyerek hulla fáradt, már kb. 4-5 órája ébren). Kérdezik tőlünk, hogy KÓRLAP??? Mondom, senki nem mondta, hogy hozzam. Akkor menjünk vissza az első épületbe, de amúgy ne is oda menjünk vissza, mert ennyi meg annyi ágyuk van, hanem máshova. Elkezdett telefonálgatni és kitalálták a gasztroenterológiát. Oké. Vissza a kórlapért. Na itt már mondtam a betegfelvételes hölgynek, hogy mi most szeretnénk hazamenni saját felelősségre. Elegem volt. betelt a pohár. Mondta, hogy várjunk még, legalább a pisijét nézzék meg, mert ha tényeg baj van, akkor sokat vesztünk pár nappal... Rábeszélt. Szerencsére mondom utólag. Szóval gasztro hol van??? A belgyógy felett 1 emelettel. Inkább nem írom, milyen szavak futottak át az agyamon. Oké, fel a gasztrora. Vizsgálat, papírmunka, pisivizsgálat. Na itt kiderült, hogy nagyon csúnya a pisi, tele van fehérvérsejttel. Vérévétel, branül, itt vénás antibiotikum kell. Tuti maradunk. Birtokba vettünk egy olcsó kis 3000.-/éj fotelágyat egy általunk alvásra sosem használt kisággyal. Mondjuk ez az épület nagyon szép, 2009-ben épült, modern, tiszta, szavam nem lehet. De azért viszonyításképp 3000.-/éj volt a szállásunk a Balatonnál. kmmm... Ákos megkapta az első adag gyógyszert és aludtunk egyet (szerintem már jócskán 11 óra lehetett. Mindennap vizsgálatok, pisi, mérnem kellett mindent, miből mennyit evett, mennyi folyadékot ivott, mennyit pisilt (minden pelust mértem)... Elég fárasztó volt, de a végére belejöttem. Folyadéknaplót kellett vezetni. Másnap még lázasodott Ákosom, de 3adnap már nem volt semmi. Persze, ha láza nem volt, majd ki csattant, vigyorgott mindig mindenkire... Osztályátadásnál is mindenkire vigyorgott kifelé. :D Persze ennek örülök. A legnehezebb az egészben az volt, hogy egy fotelágyon éltünk gyakorlatilag. A branül miatt nem nagyon akartam h kiságyban legyen, mert úgyis felállna benne, és akkor hajlítgatná a csuklóját, inkább elszenvedtünk az én ágyamban. Csakhát ugye Ő már mászott volna, jött-ment volna (persze nem 2 lábon), de erre semmi lehetőségünk nem volt. :( Felvettünk jópár rossz szokást. Mint például anya kajájából mindig lehet kunyerálni. Teával alszunk el. (ez többek között a sok folyadékkal itatás miatt is volt)  Reggel 6kor kelünk. Bent csak bolti kaját evett, mert ugye bent főzni nem fogok, mélyhűtött esélytelen. :S De azóta itthon sajátot eszik és nincs gond. Ja egy valami viszont pozitívum, nagyon jó evő eltt bent. Míg itthon a 80 gr-nál tovább nem jutottunk gyüm. zöldségben, bent 120akat is megevett. Itthon tartja szinte, úgyhogy ez viszont ránkfért. Aztán az is lehet, hogy a gyulladás megszűnése okozza ezt...

No, ahhoz képest gyorsan elment az 1 hét. Szerdán a záróval mondták el a teendőket, amit az elején már leírtam. Nagyjából ennyi volt. De lehet holnap kiegészítem, de most hulla fáradt vagyok.

Illetve még egy valami. ADRIENN 26-ÁN MEGSZÜLT!!!!!!!!!!! KINCSŐ RÉKA 3280 gr, 54 cm. Gratulálunk Nekik. Kincső, Téged pedig Isten hozott a Világon, egészségben boldogságban sose legyen hiány!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Puszilunk!!!!!!!!!!!!!!!

2010. aug. 29. 22:50 | még nincsenek kommentek
Kategóriák: Üzenet a barátaimnak, Betegség, Barátaim, Ákos
írta: sleepin

Kórházból...

Most nincs időm, kedvem és erőm kifejteni, de a Heim Pálban vagyunk Ákossal. Szerda este jöttünk be visszatérő magas lázzal és itt is tartottak bennünket hugyúti fertőzéssel. Branülön keresztül kap antibiotikumot. 7-10 napot mondtak, ebből már lassacskán az 5.et tapossuk és reménykedünk, hátha előbb mehetünk, mert elég nehéz idebent... Szerencsére már 2 napja láztalan, jól eszik, sokat iszik, ami most nagyon kell...

Majd jövök részletesebben is...

2010. aug. 22. 20:39 | 3 komment
Kategóriák: Betegség
írta: sleepin

Nyaralni voltunk :)

Persze megint nagyon nagyon rég nem írtam. Ennek legfőb oka az, hogy azt a minimális időt, amit gyermekeim hagynak nekem, nem blogolással töltöm. Ákosom persze egyre kevesebbet alszik nappal, és sokszor nehezen is alszik el. Persze mindez Bende alvásidejében van, így marad kb. 1 órám bármire. :S

Meghát voltunk ám nyaralni is, ami megintcsak nem kis előkészületekkel járt, igaz csak 4 éjszaka volt, de mint akik 3 hónapra mennek.... dehát ezt szerintem minden gyerekes tudja...

Ugyebár Szlovákiába idén nem tudtunk menni, Adrienn még mindig nyomja a kórházi ágyat szegénykém. :( Szerencsére jól vannak, vágja a centit, hogy legyen már vége. Nagyon sajnálom Őt, mert olyan rossz az ilyet látni. Márminthogy nekem tök komplikációmentes volt a terhességem, tökre élveztem (90%át), és Ő meg alig várja, hogy vége legyen végre. :( No, remélem a következő terhessége(i) olyanok lesznek, mint az enyéim. :)

Visszakanyarodva a nyaraláshoz, Szlovákia ugrott, úgy döntöttünk, attól még menjünk valahova, aug. 20-ai hosszú hétvégre terveztünk egy kis Balatonozást. Fűzfőn van ismerős, 2 ekkora gyerkőccel, így célszerű volt, hogy akkor oda menjünk. Így viszont, hogy Apa szabija engedélyezve, miért is ülnénk itthon, akkor menjünk most. Hát, leizzadtam, mire találtam szállást 2 héttel az indulási időpont előtt, de sikerült! Valaki nagyon akarta odafent! :)

Nem kis előkészület, vásárlás és pakolás után útnak indultunk Balatonfűzfőre! Nem tévedtünk el, kivéve Fűzfőt, mert elsiettük és lementünk Fűzfő-Gyártelep felé, és nem kellett volna, de kis segítséggel megtaláltuk Fűzfőt. :) A szálláshoz meg kimondottan ügyesen odataláltunk. A szállás szép, nekünk teljesen megfelelő volt. Bende egy fotelágyon aludt, mi franciaágyon. Ákost úgy terveztük, hogy utazóágy, de valahogy nekünk nem megy ez az utazóágyasdi és KÉPTELENEK voltunk kinyitni. :) Az hagyján, de félig nyitott állapotból összecsukni is alig bírtuk. :) No, így esett, hogy volt egy kis vendégünk az ágyunkban. :) Az időjárás rendkívül kegyes volt velünk, mondhatni imád minket, mert SZUPER időnk volt. Első nap kicsit hűvösebb, szeles, de délutánra bemelegedett rendesen, aztán onnantól mindennap szuper, hétágra sütött a nap. A víz isteni volt... A hiedelmekkel ellentétben (ott Fűzfőn legalábbis) nincsenek vészes árak. A parton ettünk (no nem nagy kajákat, hekk, sültkrumpli, gulyás, halászlé...) mindennap. Egyik este Gabiéknál sütögettünk, az is szuperul sikerült, édesek voltak a srácok. Illetve egyik délután átmentünk Balatonalmádiba egy nagyot sétálni, fagyizni, motorozni. Ez is szuper volt!!! Egyszóval csúcsszuper egy nyaralás volt, kifáradtunk a strandtól, sétától, jövés-menéstől, de ez már erről szól. :) Először szó volt róla, hogy esetleg mégegy estét maradunk, mert másnapra is kánikulát mondtak, de aztán elvetettük, mert macerás lett volna és így egyszerűbb volt. Viszont cserébe másnap elmentünk Gyömrőre a Tófürdőbe a változatosság kedvéért pacsálni. Azon gondolkodtunk, hogy nem nőtt-e úszóhártyája Bendegúznak. :D

A fiúk nagyon nagyon élvezték a pacsát. Ákos csak úgy csapta a vizet, hol simán a kezemben, hogy babaúszógumiban, hol matracban. Bende legtöbbször a levegőben volt. :)

Ákosom alvását nem zavarta össze a nyaralás, merthát Ő alszik, ahol elálmosodik, de Bendénél volt kis kavar. Első 2 nap kimaradt a délutáni alvás, köv. 2 nap aludt, aztán 2 nap megint nem, sajnos így jött ki a lépés... Annyira vészesen nem kavarta össze, de látszott rajta, hogy fáradt, nincs kipihenve.

Alberttel nagyon összebarátkoztak. Még mindig emlegetik egymást. :( Olyan rossz, hogy ilyen messze vannak, jó lenne néha összeereszteni Őket. Áron baba nagyon édes baba, kis nyugis Ákoshoz képest. Csupamosoly kislegény. :) Albert először picit tartózkodó volt, de a végén látszott, hogy felengedett (sőt már másnap...).

Sajnos nagyon hamar vége lett a nyaralásnak, jó lett volna még egy hetet maradni. Persze jó itthon is, de ott is nagyon jó volt.

__________________________________________________________________

Egyéb történések

Ákosom áll áll és áll. Töretlenül a kedvenc testhelyzete a térdeléses ülés és ebből felállás. Nem nagyon szeret megülni a sejhaján. :) Rettentő mozgékony, mászik, mint akit kilőttek az ágyuból. A zeneszék a kedvenc játéka, amit remekül kihasznál pl. ágyra feljutáshoz. :S Cici cici cici van és gyümölcs amiből mérhető adagot eszik, főzelékből háááttt, inkább eszegetünk... Stagnálunk a 2 fognál, hetek óta átlátszik a 2 felső egyes, de csaknem jönnek... már szó szerint érezni is... Ezenkívül nő, mint a bolondgomba (adatokat nem tudok, nem mérem...).

Bendém továbbra is gyakorolja a beszédet. Szépen javítja magát, vannak szavak, amik régebben nem érthetően jöttek ki, mostmár alakul. Nagyon élvezi, imád beszélni. És imádom, ahogy hangsúlyoz. Kérdezve imád beszélni. Színek, számok betűk is nagy kedvencek. Szobatisztaság stagnál. Én leveszem a pelust, Ő meg bepisil. :) Ma először volt, hogy rohant be, hogy pisi.Láttam, hogy picit pisis a bodyja, azt hittem valahova odapisilt, előkaptam azért a bilit, csüccs rá, pisilj. Rá is csücsült, majd meglódította a bilit és kicsurgott egy pici. Nem tudom, melyikünk lepődött meg jobban. :) Megdícsérgettem, meglátjuk, véletlen volt, vagy ráérzett az ízére. :)

Képek holnap......... álmos vagyok........

2010. júl. 26. 8:36 | 1 komment
Kategóriák: Napjaink..., Nyaralás, Ügyeskedünk..., Barátaim, Ákos
írta: sleepin
Régebbiek | Végére »